Impactul Revoluției maghiare din 1956 și represiunea comunistă în România conferință științifică
Scopul conferinței este de a examina consecințele Revoluției maghiare din 1956 în România din perspective multiple, prin prisma represiunii politice, a societății, a științei, a bisericii și a vieții culturale. Cum a transformat revoluția temerile regimului comunist de la București și metodele sale de control? Cum au ajuns gândirea științifică, comunitățile religioase, rețelele de relații personale, educația și spațiul public să devină ținte ale suspiciunii politice și ale represiunii?
Comunicările vor ilustra, pe baza surselor de arhivă și a unor cazuri istorice concrete, modul în care s-a manifestat represiunea, de la condamnările la închisoare și supraveghere până la procesele înscenate și cenzură, punând totodată în lumină diversele forme de solidaritate comunitară și de rezistență, precum și rolul deciziilor individuale. Conferința își propune să răspundă la întrebarea în ce fel a influențat Revoluția din 1956 societatea și instituțiile din România și cum poate să contribuie o înțelegere nuanțată a acestor experiențe istorice la o mai bună cunoaștere a parcursului comun româno-maghiar marcat de evoluții diferite în numeroase privințe.
Conferința se desfășoară în limba română.
Marți, 27 octombrie 2026, ora 18:00
Rostás Zoltán: Reabilitarea sociologiei în contextul revoluției din 1956 – încercare de studiu comparativ maghiar-român
Intervenția mea țintește renașterea unei științe brutal desființate de ideologia stalinistă în 1948. După moartea lui Stalin evoluțiile politice în celor două țări au fost diferite, dar nevoia de a reîncepe cercetările sociologice au fost similare. Deși cele două sociologii au avut evoluții diferite în perioada interbelică, au avut momente de colaborare semnificativă. Din acest motiv au avut încercări, rezultate și eșecuri diferite. Dar și similitudini surprinzătoare.
Jánosi Csongor: Aristocrația transilvăneană în procesul Szoboszlay: între rețele sociale și conspirație politică
Procesul Szoboszlay, încheiat în 1958, a reprezentat unul dintre cele mai importante procese politice ale regimului comunist din România. Printre inculpați s-au numărat mai mulți reprezentanți ai aristocrației transilvănene, care își pierduseră pozițiile sociale și economice după 1945. Prezentarea examinează rolul aristocraților în organizarea anticomunistă asociată preotului romano-catolic Aladár Szoboszlay, precum și modul în care Securitatea a interpretat relațiile lor personale și atitudinile politice. Cercetarea se concentrează asupra baronului Huszár József, precum și asupra baronilor Schell István și Bánffy István și a conților Kuun Zsigmond și Bethlen Farkas. Pe baza documentelor de anchetă și a dosarului procesului, pot fi reconstituite relațiile de rudenie, prietenie și sociale care au supraviețuit transformărilor de după 1945 și care au constituit un mediu favorabil transmiterii unor idei politice. În acest context, Huszár József a îndeplinit un rol de intermediar între Szoboszlay și cercul său de cunoștințe din mediul aristocratic. Gradul de angajament politic și de implicare efectivă a diferit însă considerabil de la un individ la altul, variind de la distanțarea sceptică și asumarea unor angajamente ocazionale până la forme mai directe de participare. Prin analiza critică a documentelor de anchetă și de proces, prezentarea urmărește să stabilească modul în care ancheta a interpretat aceste relații de natură diferită ca părți componente ale unei „organizații contrarevoluționare” unitare. Ca termen de comparație este analizat și cazul familiei conților Kendeffy, care permite examinarea limitelor reinterpretării relațiilor sociale în categorii juridico-penale. Analiza susține că activarea politică parțială a unei rețele sociale reale trebuie distinsă de organizația conspirativă unitară reconstituită în cadrul procedurilor penale.
Bandi István: Umbra Revoluției din 1956 la București: Procesul politic al liceului maghiar din București (1959–1961)
Studiul analizează, prin prisma unui studiu de caz, valul de represiuni din România legat de revoluția maghiară din 1956: prezintă procesul desfășurat de Securitate în perioada 1959–1961 împotriva a doi profesori ai liceului maghiar din București, Brekner Sarolta și Maurer Rozália. După evenimentele din Budapesta, conducerea partidului din România a instaurat o strategie preventivă de izolare față de intelectualitatea maghiară. În baza dosarului nr. ACNSAS FI 58689 se poate dovedi că nucleul acuzațiilor aduse împotriva profesoarelor l-au constituit elogierea revoluției din 1956, criticarea procesului de românizare, precum și ajutorul social acordat copiilor „contrarevoluționarilor” încarcerați, fiind calificate de către autorități drept uneltire împotriva statului.
Cercetarea dezvăluie funcționarea aparatului represiv stalinist: capcana de rețea invizibilă a Direcției a III-a (de informații interne) – care mobiliza și „agentura de copii”, adică rețeaua formată din minori –, precum și fabricarea de probe prin constrângere de către Direcția a VIII-a (de anchete) condusă de colonelul Butyka Ferenc. Studiul prezintă ruptura morală profundă ce s-a produs între cele două profesoare condamnate de instanța militară la 6, respectiv 5 ani de închisoare, după amnestierea lor în 1964. După eliberare, Maurer Rozália a optat pentru o rezistență națională dârză, în timp ce pe Brekner Sarolta a dărâmat-o psihic lupta pentru existență și pentru recuperarea pensiei. Lupta dusă de profesoară pentru compensația materială a ajuns în final la cel mai înalt nivel politic: datorită intervenției lui Takács Lajos, membru al Consiliului de Stat, cererea ei de grațiere a ajuns cu până la secretarul general al partidului, Nicolae Ceaușescu.
Miercuri, 28 octombrie, ora: 18:00
Csendes László: Credința și comunitatea sub presiunea represiunii. Persecutarea bisericilor și a comunităților religioase din România în anii care au urmat Revoluției maghiare din 1956
Revoluția maghiară din 1956 a amplificat temerile conducerii comuniste de la București față de orice formă de organizare autonomă. În viața ecleziastică, aceste temeri s-au suprapus unei politici de control deja instituite. Preoții, comunitățile de credincioși și instituțiile de învățământ teologic dispuneau de o autoritate și de relații de încredere care nu proveneau de la partid. Regimul urmărea să împiedice utilizarea acestor resurse pentru exprimarea dezacordului politic și pentru transmiterea unor valori situate în afara ideologiei oficiale.
Studiul analizează modul în care această logică a afectat bisericile din România în perioada 1956–1964. Evenimentele antecedente, din perioada 1948–1955, precum și unele evoluții ulterioare sunt abordate acolo unde ele contribuie la explicarea situației instituțiilor sau a destinelor individuale. Sunt comparate comunitățile greco-catolice, romano-catolice, reformate, evanghelice luterane, unitariene, ortodoxe și neoprotestante, precum și comunitățile Martorilor lui Iehova. Criteriul includerii îl constituie prejudiciile aduse activității religioase și relațiilor comunitare. Planurile politice care apar în anumite dosare sunt analizate în măsura în care au implicat persoane din mediul ecleziastic sau au fost folosite pentru sancționarea relațiilor din cadrul comunităților religioase. Obiectul cercetării îl reprezintă represiunile îndreptate împotriva comunităților religioase; participarea la revoluția maghiară nu constituie un criteriu pentru includerea cazurilor analizate.
Prin represiune preventivă înțelegem efortul de a elimina condițiile care ar fi putut favoriza o eventuală rezistență, chiar și în absența unui protest organizat. Termenul desemnează o logică politică, distinctă de încadrarea juridică a faptelor. El permite examinarea comparativă a proceselor penale și a măsurilor administrative, fără a echivala detenția, domiciliul obligatoriu, îndepărtarea dintr-o mănăstire și retragerea dreptului de a exercita serviciul religios.
Legătura cu revoluția maghiară diferă de la un caz la altul. Refuzul de a condamna public evenimentele din Ungaria poate fi considerat o reacțiune directă. În alte situații, revoluția a alimentat speranța unei intervenții internaționale sau a oferit autorităților noi pretexte pentru intensificarea controlului. Au existat și acțiuni represive care începuseră înainte de octombrie 1956. Această succesiune cronologică nu permite reducerea întregii persecuții religioase la consecințele unui singur eveniment. În același timp, documentele Securității trebuie citite atât ca surse privind persoanele și relațiile dintre acestea, cât și ca documente care reflectă modul în care erau construite acuzațiile.
Cristian Vasile: Impactul Revoluției maghiare din 1956 asupra cenzurii din România
Scopul comunicării este acela de a analiza modificarea mecanismelor cenzoriale în România comunistă sub impactul Revoluției maghiare din 1956, în principal prin examinarea documentelor emise de Direcția Generală a Presei și Tipăriturilor – întruchipare a cenzurii instituționale și ideologice din Republica Populară Română. În paralel, prezentarea va încerca să schițeze și evoluția relațiilor cultural-politice româno-maghiare în intervalul 1956–1965.
Denisa Bodeanu: Din închisorile comuniste la libertate supravegheată… Márton Áron și imposibilitatea reconcilierii cu regimul comunist (1955-1957)
La 3 ianuarie 1955, Prezidiul Marii Adunări Naționale decidea suspendarea executării pedepsei de „muncă silnică pe viață”, la care episcopul Márton Áron fusese condamnat prin Sentința nr. 1165/1951, și punerea sa în libertate. Revenirea acestuia la conducerea Episcopiei de Alba Iulia nu a însemnat însă redobândirea unei libertăți efective, ci intrarea într-o nouă etapă a represiunii, marcată de intensificarea supravegherii exercitate de Securitate. Pentru a obține informații despre presupusa activitate „dușmănoasă” a episcopului, organele de Securitate au recurs la un ansamblu de mijloace și metode de supraveghere, de la interceptarea corespondenței și filaj, până la utilizarea rețelei informative și a mijloacelor tehnice de interceptare, între care microfoanele instalate în biroul episcopului în august 1956.
În primăvara anului 1957, pe fondul unui nou val de represiune demarat de autoritățile comuniste pentru a preîntâmpina izbucnirea în Republica Populară Română a unor mișcări contestatare similare Revoluției din Ungaria din 1956, ministrul afacerilor interne, Alexandru Drăghici, a propus o nouă arestare a episcopului Márton Áron. Propunerea era susținută de un referat de 22 de pagini, cu funcție de rechizitoriu politic, prin care ministrul construia imaginea episcopului ca adversar persistent al regimului și argumenta necesitatea înlăturării sale.
În mai 1957, conducerea Partidului Comunist nu a aprobat soluția unei noi arestări, optând pentru instituirea domiciliului obligatoriu. Prin Decizia nr. 6826 din 5 iunie 1957, episcopului i-a fost impusă această măsură pentru o perioadă de 36 de luni, restrângându-i-se libertatea de mișcare la complexul episcopal din Alba Iulia. Domiciliul obligatoriu a fost prelungit succesiv ulterior, restricțiile fiind ridicate abia la 22 noiembrie 1967, în contextul vizitei cardinalului Franz König. Evoluția acestor evenimente evidențiază limitele impuse libertății episcopului după eliberarea din detenție și persistența conflictului dintre Márton Áron și autoritățile comuniste, în pofida schimbării formei de constrângere exercitate asupra sa.
Az 1956-os magyar forradalom hatása és a kommunista megtorlás Romániában tudományos konferencia
A konferencia célja, hogy az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit több nézőpontból, a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben vizsgálja. Hogyan alakította át a forradalom a román kommunista hatalom félelmeit és ellenőrzési módszereit? Miként váltak a tudományos gondolkodás, a vallási közösségek, a személyes kapcsolathálók, az oktatás és a nyilvánosság a politikai gyanakvás és az elnyomás célpontjaivá? Az előadások levéltári forrásokra és konkrét történelmi esetekre támaszkodva mutatják be, hogyan működött a megtorlás a börtönbüntetésektől és a megfigyeléstől a koncepciós perekig és a cenzúráig, miközben feltárják az egyéni döntések, a közösségi szolidaritás és az ellenállás különböző formáit is. A konferencia arra keresi a választ, hogy az 1956-os forradalom miként hatott a romániai társadalomra és intézményekre, és hogyan segíthet e történelmi tapasztalatok árnyaltabb megértése a magyar–román múlt közös, ugyanakkor sok tekintetben eltérő folyamatainak feltárásában.
A konferencia nyelve román.
Október 27., kedd, 18:00 óra
Rostás Zoltán: A szociológia újbóli elismerése az 1956-os forradalom összefüggésében – kísérlet egy magyar–román összehasonlító vizsgálatra
Előadásom egy olyan tudományterület újjáélesztésére irányul, amelyet 1948-ban a sztálinista ideológia brutálisan felszámolt. Sztálin halála után a két ország politikai fejlődése eltérő irányt vett, a szociológiai kutatások újrakezdésének igénye azonban hasonló volt. Bár a két ország szociológiája a két világháború közötti időszakban eltérően fejlődött, együttműködésüknek is voltak jelentős időszakai. Ebből adódóan eltérő kísérleteik, eredményeik és kudarcaik voltak, ugyanakkor meglepő hasonlóságok is mutatkoztak közöttük.
Jánosi Csongor: Az erdélyi arisztokrácia a Szoboszlay-perben: társadalmi hálózatok és politikai összeesküvés között
Az 1958-ban lezárult Szoboszlay-per a romániai kommunista rendszer egyik legjelentősebb politikai büntetőeljárása volt, amelynek vádlottjai között az 1945 után társadalmi és gazdasági pozícióját elvesztő erdélyi arisztokrácia több képviselője is szerepelt. Az előadás azt vizsgálja, hogy milyen szerepet játszottak az arisztokraták a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevéhez kötődő rendszerellenes szervezkedésben, és miként értelmezte személyes kapcsolataikat és politikai magatartásukat a Securitate. A kutatás középpontjában báró Huszár József, valamint báró Schell István, báró Bánffy István, gróf Kuun Zsigmond és gróf Bethlen Farkas áll. A vizsgálati és periratok alapján rekonstruálható, hogy az 1945 után is fennmaradó rokoni, baráti és társasági kapcsolatok olyan közeget alkottak, amelyben politikai elképzelések is terjedhettek. Ebben Huszár József közvetítő szerepet töltött be Szoboszlay és az arisztokrata ismeretségi kör között. Az egyes szereplők politikai elköteleződése és tényleges közreműködése azonban jelentősen különbözött: a szkeptikus távolságtartástól az alkalmi vállalásokon át a közvetlenebb részvételig terjedt. Az előadás a vizsgálati és periratok kritikai elemzésével arra keresi a választ, hogy a nyomozás miként értelmezte ezeket az eltérő természetű kapcsolatokat egy egységes „ellenforradalmi szervezet” részeként. Ellenpéldaként a gróf Kendeffy család esetét is bevonja, amely lehetőséget kínál a társadalmi kapcsolatok büntetőjogi átértelmezése határainak vizsgálatára. Az elemzés amellett érvel, hogy a valós társadalmi kapcsolatháló részleges politikai aktiválódását meg kell különböztetni attól az egységes összeesküvő szervezettől, amelyet a büntetőeljárás rekonstruált.
Bandi István: 1956 forradalom árnyéka Bukarestben. A bukaresti magyar líceum koncepciós pere (1959–1961)
Tanulmányom az 1956-os magyar forradalom romániai megtorlási hullámát elemzi egy mikrotörténeti esettanulmányon keresztül: a bukaresti magyar líceum két pedagógusa, Brekner Sarolta és Maurer Rozália ellen 1959 és 1961 között lefolytatott Securitate-eljárást mutatja be. A budapesti események után a román pártvezetés preventív izolációs stratégiát hirdetett a magyar értelmiséggel szemben. Az ACNSAS FI 58689-es számú dossziéja alapján bizonyítható, hogy a tanárnők elleni vádak gerincét az 1956-os forradalom méltatása, a románosítás bírálata, valamint a bebörtönzött „ellenforradalmárok” gyermekeinek nyújtott szociális segítségnyújtás alkotta, amelyet a hatóságok államellenes szervezkedéssé (uneltire) minősítettek.
A kutatás feltárja a sztálinista elnyomó apparátus működését: a III. (Belső Elhárítási) Igazgatóság láthatatlan hálózati csapdáját – amely a kiskorúakból álló „gyermekügynökségi” rendszert is mozgósította –, valamint a Butyka Ferenc ezredes vezette VIII. (Vizsgálati) Igazgatóság erőszakos bizonyítékgyártását. A katonai bíróság által 6, illetve 5 év börtönre ítélt pedagógusok 1964-es amnesztiáját követően a tanulmány feltárja a két elítélt közötti mély morális törésvonalat. Míg Maurer Rozália szabadulása után is vállalta a dacos nemzeti ellenállást, Brekner Saroltát a polgári egzisztencia és a nyugdíj visszaszerzéséért folytatott harc morálisan felőrölte. A tanárnő materiális elégtételért folytatott küzdelme végül a legmagasabb politikai szintig ért el: Takács Lajos államtanácstag közbenjárásával kegyelmi kérvényével egészen Nicolae Ceaușescu pártfőtitkárig jutott.
Október 28., szerda, 18:00 óra
Csendes László: Hit és közösség a megtorlás szorításában. A romániai egyházak és vallási közösségek üldözése az 1956-os magyar forradalom utáni években
Az 1956-os magyar forradalom felerősítette a bukaresti kommunista vezetés félelmét az önálló szerveződés minden formájától. Az egyházi életben ez a félelem már kialakult ellenőrzési politikával találkozott. A lelkészek, a hívő közösségek és a teológiai tanintézetek olyan tekintéllyel és bizalmi kapcsolatokkal rendelkeztek, amelyek nem a párttól származtak. A rendszer meg akarta akadályozni, hogy ezeket az erőforrásokat a politikai egyet nem értés kifejezésére és a hivatalos ideológián kívüli értékek közvetítésére használják fel.
A tanulmány azt vizsgálja, miként érintette ez a logika a romániai egyházakat 1956 és 1964 között. Az 1948–1955 közötti előzményekre és néhány későbbi fejleményre ott tér ki, ahol azok az intézmények helyzetét vagy az egyének sorsát magyarázzák. Görögkatolikus, római katolikus, református, evangélikus, unitárius, ortodox és neoprotestáns közösségeket, valamint Jehova Tanúinak közösségeit hasonlít össze. A bevonás szempontja a vallási szolgálatot és a közösségi kapcsolatokat ért sérelem. Az egyes ügyiratokban megjelenő politikai terveket annyiban vizsgálja, amennyiben azok egyházi személyeket vontak be, vagy az egyházi kapcsolatok szankcionálására használták fel őket. A vizsgálat tárgya a vallási közösségeket sújtó megtorlás; a magyar forradalomban való részvétel nem feltétele az esetek bevonásának.
Megelőző megtorláson a lehetséges ellenállás feltételeinek felszámolására irányuló törekvést értjük, akár szervezett tiltakozás hiányában is. A kifejezés politikai logikát jelöl, amely különbözik a cselekmények jogi minősítésétől. Lehetővé teszi a büntetőperek és a közigazgatási intézkedések együttes vizsgálatát anélkül, hogy egyenlőségjelet tenne a bebörtönzés, a kényszerlakhely, a kolostorból való eltávolítás vagy a szolgálati jog megvonása közé.
A forradalommal való kapcsolat különböző erősségű. A magyarországi események nyilvános elítélésének megtagadása közvetlen reakciónak tekinthető. Más esetekben a forradalom a nemzetközi beavatkozás reményét erősítette, vagy újabb indokokat szolgáltatott a hatóságoknak az ellenőrzéshez. Olyan megtorló akciók is voltak, amelyek 1956 októbere előtt kezdődtek. Ez az időrend nem engedi, hogy az egész vallásüldözést egyetlen esemény következményeire vezessük vissza. A Securitate iratait ugyanakkor egyszerre kell a személyekről és kapcsolatokról szóló forrásokként, valamint a vád felépítésének dokumentumaiként olvasni.
Cristian Vasile: Az 1956-os magyar forradalom hatása a romániai cenzúrára
Az előadás célja annak elemzése, hogy miként változtak a cenzúra mechanizmusai a kommunista Romániában az 1956-os magyar forradalom hatására, elsősorban a Sajtó- és Nyomtatványügyi Főigazgatóság (Direcția Generală a Presei și Tipăriturilor) által kibocsátott dokumentumok vizsgálatán keresztül, mely intézmény a Román Népköztársaság intézményes és ideológiai cenzúrájának megtestesítője volt. Az előadás emellett arra is kísérletet tesz, hogy felvázolja a román–magyar kulturális és politikai kapcsolatok alakulását az 1956 és 1965 közötti időszakban.
Denisa Bodeanu: A kommunista börtönöktől a felügyelet alatti szabadságig… Márton Áron és a kommunista rendszerrel való megbékélés lehetetlensége (1955–1957)
1955. január 3-án a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége határozatot hozott a Márton Áron püspökre az 1165/1951. számú ítélettel kiszabott „életfogytig tartó kényszermunka” büntetés végrehajtásának felfüggesztéséről és a püspök szabadon bocsátásáról. A gyulafehérvári egyházmegye élére való visszatérése azonban nem jelentette tényleges szabadságának visszanyerését, hanem a megtorlás újabb szakaszának kezdetét, amelyet a Securitate által végzett megfigyelés intenzívebbé válása jellemzett. A püspök feltételezett „ellenséges” tevékenységére vonatkozó információk megszerzése érdekében a Securitate szervei a megfigyelés eszközeinek és módszereinek széles körét alkalmazták: a levelezés ellenőrzésétől és a fizikai követéstől kezdve az informátori hálózat mozgósításán át egészen a technikai lehallgató-eszközök alkalmazásáig, beleértve a püspök irodájában 1956 augusztusában elhelyezett mikrofonokat is.
1957 tavaszán, a kommunista hatóságok által a Román Népköztársaságban az 1956-os magyar forradalomhoz hasonló tiltakozó mozgalmak kitörésének megelőzése érdekében elindított újabb megtorlási hullám közepette Alexandru Drăghici belügyminiszter Márton Áron püspök újbóli letartóztatását javasolta. Javaslatát egy 22 oldalas, politikai vádiratként funkcionáló feljegyzés támasztotta alá, amelyben a miniszter a püspököt a rendszer kitartó ellenfeleként tüntette fel, és érveket sorakoztatott fel eltávolításának szükségessége mellett.
1957 májusában a Román Kommunista Párt vezetése nem hagyta jóvá az újbóli letartóztatást, hanem a kényszerlakhely elrendelése mellett döntött. Az 1957. június 5-én kelt 6826. számú határozattal a püspökre 36 hónapos időtartamra kényszerlakhelyet szabtak ki, mozgásszabadságát a gyulafehérvári püspöki palota és az egyházi központ területére korlátozva. A kényszerlakhelyet ezt követően több alkalommal meghosszabbították, a korlátozásokat pedig csak 1967. november 22-én, Franz König bíboros látogatásának összefüggésében oldották fel. Az események alakulása rávilágít a püspök fogságból való szabadulását követően is érvényesülő szabadságkorlátozásokra, valamint a Márton Áron és a kommunista hatóságok közötti konfliktus tartós fennmaradására, annak ellenére, hogy az ellene alkalmazott kényszerintézkedések formája időközben megváltozott.
