MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES: Gyökerek és szárnyak | 36. NNT

Vineri 13/11/2026
20:00

A 36. Népzene- és Néptánctalálkozó díszvendége a Magyar Állami Népi Együttes. 𝐆𝐲ö𝐤𝐞𝐫𝐞𝐤 é𝐬 𝐬𝐳á𝐫𝐧𝐲𝐚𝐤 című előadásukat november 13-án, pénteken 20 órától mutatják be a Sepsi Aréna nagyszínpadán.
Bővebben az előadásról:

Az emberi létezés alapja a természethez fűződő szoros kapcsolat, amely az évezredek során folyamatosan formálódott. Az első mag elvetésével ez a kapcsolat új dimenziót nyitott: meghatározóak a gyökerek, amelyek a földbe kapaszkodnak, és az anyaföldhöz, mint tápláló erőnkhöz való kötődést jelentik, de fontosak a szárnyak is, amelyek a Földtől való elszakadást, a felfedezés vágyát és a szabadság akarását szimbolizálják. Ez a paradoxon alkotja a kultúránk egyik fontos alapvetését.

A hagyományos paraszti életforma, amely a múltban a közösségek szívét és lelkét adta, tiszteletteljes viszonyt alakított ki a természettel. A kemény munka és az állandó küzdelem mellett azonban a paraszti élet olyan gazdag tárgyi és szellemi- lelki örökséget hagyott ránk, amely a népművészet, a zene, a tánc és a kézművesség formájában él tovább. Ebben a műsorban bemutatjuk a talán több évszázadra is visszatekintő kifejezési formákat, amelyek a gyökereinkből táplálkoznak, de egyben szárnyakat is adnak, hogy szabadságot, lehetőséget teremtsünk a modern XXI. századi ember számára.

Hat fiatal koreográfus, hat különböző nézőpont és kifejezési forma egyesül ebben a műsorban kiegészülve Pál István „Szalonna” mély gyökerekből táplálkozó, de szárnyaló zenéjével, hogy közösen beszéljünk a hagyományainkról. Nem csupán azt mutatjuk be, ami valaha volt, hanem azt is, amit a mai világban gondolunk róla, ahogy bennünk, a ma emberében él. A gyökerek ereje és a szárnyak szabadsága együttesen formálja identitásunkat, és lehetőséget ad arra, hogy a múltat a jelen, s akár a jövő felé irányítsuk.

Alkotók:
Zenei rendező és szerkesztő: Pál István Szalonna
Díszlet: Molnár Zsuzsa
Fény: Papp Kornél
Viselet: Winklerné Petri-Kiss Borbála
Citeraoktató: Berta Alexandra
Koreográfus asszisztens: Borbély Beatrix, Fundák – Kaszai Lili, Gyetvai Júlia, Lévay Andrea, Tóth Alma, Tóth Fanni Fruzsina
Koreográfus: Darabos Péter, Farkas Máté, Fundák Kristóf, Kele Kristóf, ifj. Zsuráfszky Zoltán
Rendező-koreográfus: Ágfalvi György
Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
Vendégként közreműködik: Okos Gergely, Patonai Bátor
hangfelvételről: Berta Alexandra
Szólót énekel: Kubinyi Júlia, Hetényi Milán
Zenekarvezető: Karacs Gyula
Tánckarvezető: Ágfalvi György
Tánckari asszisztens: Borbély Beatrix, Hetényi-Kulcsár Klára, Farkas Máté, Darabos Péter
Művészeti vezető: Pál István Szalonna
Együttesvezető: Mihályi Gábor

JEGYINFÓK
Jegyek kaphatók:
• Online: https://in-time.hu/e/36-nepzene-es-neptanctalalkozo
• Személyesen: a Központi Jegyirodában
• Helyszínen: a rendezvény ideje alatt a Sepsi Aréna bejáratánál

Pénteki napijegy ára: 50 lej
A pénteki napijeggyel a Magyar Állami Népi Együttes előadása mellett a 36. Népzene- és Néptánctalálkozó összes pénteki programján részt vehetsz.
Online vásárlás esetén kezelési díj fizetendő.

Központi Jegyiroda nyitvatartása:
Hétfő–szerda: 8:00–16:00
Csütörtök: 8:00–17:00
Péntek: 8:00–15:00
Telefon: 0267 312 104

A 36. Népzene- és Néptánctalálkozó programját itt találod: https://www.facebook.com/events/1647979326699582/

Szervezők: Háromszék Táncszínház, Lajtha László Alapítvány
Támogatók: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Csoóri Sándor Alap, RMDSZ – Communitas Alapítvány
Partnerek: Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, Művészeti Népiskola Sepsiszentgyörgy, Salvatore Egyesület, Kovászna Megye Tanfelügyelősége, Multi-Trans Rt.

A Háromszék Táncszínház hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.

Newletter zn png
Newsletter-ZN-2025-300x250
Facebook
WhatsApp
LinkedIn
Twitter
Email
Caută